2019. február 17. 08:11 - Madnezz

Shaolin kung fu

 Ez egy újabb sorozat első része, ha már a többi nincsen még befelyezve. Egy kis kitekintő az egyéb harci művészetekre. Tehát vissza az alapokhoz, vagyis legalábbis amit annak ismerünk! A Shaolin templom harci stílus eredete a buddhizmus szülőhazájába, Indiába nyúlik vissza. Eredetileg Buddhát harcos királyfinak nevelték, tehát akár már ő is tanulhatta azt az indiai harcművészeti stílust, mely végül Bodhidharma közvetítésével került Kínába.

 A shaolin harcosoknak nagy hírük volt, pedig ma már a ketrecharc korában nem tűnik jó ötletnek különféle állatok mozgását utánozni harci célzattal. Márpedig a Shaolin kung fu öt stílusa mindegyike állatok mozgására eredetezhető vissza. Ha nem önmagában a harci technika volt az ütőképes, akkor másban kell keresni a hatásosság okát!

 Mitől lesz harcos, a harcos? Legyen erős, legyen jó az egyensúlyérzéke, legyen gyakorlott a támadó és védő harci technikák terén, a támadó felületei legyenek edzettek, a teste legyen ellenálló a kapott találatokkal szemben, ebbe beleértve a fejet, de még az érzékenyebb testrészeket is. Így lesz egy harcosból nehezen legyőzhető, de veszélyes ellenfél.

 Ezeket mutatja be ez a jól sikerült propagandafilm. Igen, még Jet Li is szerepel benne. A jelenetek egy része persze inkább cirkuszi mutatvány, mint valós hatású harci technika, gondolok itt többek között az egyujjas kézenállásra. Annyira szinpadiasak, hogy Shaolin kung fu turnécsapat járja a világot és tart előadásokat a filmben látható technikákból.

És végül az említett Shaolin show előadás a közeli Olmücből.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aikimondo.blog.hu/api/trackback/id/tr2514631366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása